A sors zsebében

A sors zsebében

Sorsom egykor zsebre rakott –
valakinek majd csak kellek,
kis időre cserben hagyott –
egyszer talán majd rám lelnek.

Legalul a bolyhos zsebben,
szöszmötöltem szöszök között,
meggyűrt fecni halkan sercent,
apró cukordarab mögött.

Lógtam színes cérnaszálon,
gyűrött zsebkendő lett ágyam –
elfelednek azt sem bánom,
rágóba ragadt a lábam.

Szenderegtem elveszejtve,
fényes kulcsok, gombok alatt,
elnyűtt zsebben – elfeledve,
hol a rongy is tovább hasadt.

Földre hulltam lyukas zsebből –
s te egykoron kincsre leltél,
tiéd lettem – tudtad egyből –
szív fölé, zsebedbe tettél.

“A sors zsebében” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Nagyon szép vers, és pazar, ahogy kibontottad a záró gondolatot .Nagy gratulációm és üdvözöllek; b 🙂

  2. Nagyon szép a tartalma, és a kivitelezés is, a ragrímek ellenére. Tetszéssel olvastam (f)

Szólj hozzá!