Parancsolat
Csak amit tettél, tudhat tanúskodni érted.
Jobbodat kesztyűvel, gyűrűvel ne kísértsed.
Becsüld meg szavaid, a te egyetlen éked.
Szólítnak majd indulnod téged is, nincstelent.
A szíved ékesítsd fel, lesz mégis kincs veled.
Ifjúságodhoz hű maradj, békéd abban leled.
Van nálad nagyobb. Nézd a hegyet, a fenyőket.
Amiért harcolsz, az is életednél erősebb.
De nem taposhatsz rá, ki térdre hullt előtted.
Minden nőt nem szerethetsz úgy, hogy megőrizd arcod.
Fontold meg, kihez fűzhet igaz érzés, igaz gond.
Már csak tenmagadért is, szeretned kell egy asszonyt.
Meg ne ítéld, ki elbukott, csak sorsa lett a veszte.
Így szólj szívedhez: Ez egyszer ő volt, s nem te.
Hajts fejet, és burkolózz fájdalmadba, szégyenedbe.
Ez a költészet, emelkedett lélekről tanúskodik!
Üdvözlettel: Ildikó
Kedves Csaba,ez nagyon szép.Gratulálok.Rzsike
"Meg ne ítéld, ki elbukott, csak sorsa lett a veszte.
Így szólj szívedhez: Ez egyszer ő volt, s nem te.
Hajts fejet, és burkolózz fájdalmadba, szégyenedbe." – kiemeltem az utolsó versszakot, mert nagyon megérintett, de az egész versed gondolatisága is. Örülök, hogy olvastalak.