Bálterem
Nézd, a völgy ölére rásimult az este,
zöld ruhája selyme hangafű, moha,
régi bált idéz meg: óriás terembe'
suttogó neszek közt vágyak ostroma.
Mennyezet hasára milliónyi csillag
rátapadva szórja sárga fényeit,
halkuló dalokra ablakok kinyílnak,
illatok csodája zsongva részegít.
Állok elmerengve, szél simítja vállam,
cirpelő tücsöknek éj-vonója szól,
téged emlegetnek táncoló magányban
ágak összebújva, árnyuk átkarol.
Nem tudom, mióta járom ezt a völgyet
szemrevételezve zegzugos honát;
villanásnyi hangod múlt időbe pörget,
azt remélve, egyszer szíved megbocsát.
Köszönöm szépen a figyelmeteket és az ajánlást – a véletlenekben nem hiszek. 🙂
Gratulálok(l)
Nagyon örülök, hogy ennyien elolvastátok, sokat jelent a figyelmetek, szeretettel köszönöm! 🙂
Laca, ha 1-2 találó szóba bele tudod sűríteni a véleményt, az sokkal többet jelent. Én legalábbis az egyszerű, tiszta, lehetőleg minél rövidebb, tömörebb beszédet szeretem, élőben és kommentben is. Köszönöm, 5x. :-)))
Kedves Zina!
Egy újabb "Zina-féle" varázslatnak lehettem ámuló-bámulója. Bárcsak tudnék olyan szépen kifejező sorokat írni versedről, amilyeneket megérdemelne alkotásod. De nem tudok. Így csak annyit: Csodálatos, varázsos, mesteri és már vagy ötször elolvastam.
(Elismerésem Janus-nak is.)
üdv: Laca:)(f)