Reggeli köd

Reggeli köd

Felébredem minden reggel, s már ablakomból integet;
Tűnj el örökre! Hisz láttalak már eleget.
Arcom mosom tükör előtt, s ha kinézek, visszanéz rám,
Ha kinézek az ablakon, feküdni és ülni is tud, a házam oldalán.

Alig felöltözöm, már meg is szólítá engemet;
Próbálom dalaimmal elnyomni, de így is hallok eleget.
S ha kérdezem őt, hová lett a Nap? Csak hangosan kacag;
Ő még nem tudja, hogy születésem napjára, rég eladtalak.

De csak nevess őszi, s most még reggeli köd;
De meghajolsz, még tudom, a föld, és mások előtt.
Majd ha eljő a fény ideje, oda bújsz, ahol senki se hiányol;
Tudom ki vagy te, sohasem alszol és mégis álmodol.

Szeretsz másoknak fájdalmat okozni, de engem így sem tompítasz;
A bennem dúló tűznek, és fénynek üzenem, folyton vakítasz.
Elindulok otthonomból, s leültél az utcára; már tudom, te vagy az;
Miközben útban vagyok utamon, s ha látlak, köszönsz: Szevasz!

2014.11.03.

Szólj hozzá!