A köd

A köd

Dölyfös kényúrként könyököl,
ránehezült a világra –
depresszióba gyömöszöl,
összeaprít csontszilánkra,

tejfátyolban ereszkedik,
hűvös mosoly ül az ajkán,
egyre csak nő – terpeszkedik,
fény megreked szívós pajzsán,

csontcipőben perdül-fordul,
illan tova – megy és marad,
ólom könnye földre csordul,
apró fénycsík ronggyá szakad…

“A köd” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Bámulatosan találó szavakkal jellemezted ezt a szürke kényurat, mi ráül világra, emberi lelkekre.
    Nagyon jónak tartom soraidat. Vadvirág

Szólj hozzá!