Bennem örökre
Bennem moccan a tűnő idő csendje,
széteső napok megnyílt végtelenbe
hulló dalának halkuló hangjai.
Szeretném minden bűnöm bevallani.
A felriasztott szívnek kondulása
visszhangot vet a fagyott, téli tájra
és belesüpped, mintha nem is lenne,
mélyre húzza a mulasztások terhe.
Fölém nőnek az üresség árnyai;
a kimondatlant Uram, ki mondja ki?
Reszkető madár sír az éjszakában
kétségbeesve, tudja már, apátlan.
Csillagködön át jössz egyre közelebb,
felfénylik a menny, mert körém öleled,
s belém költözik létednek valója.
Csak téged hallak mindig, és azóta,
Édesapám!
Köszönöm, kedves Zsófi és Zsike, hogy itt voltatok!
Ölellek Titeket! (f)
Fájdalmas-gyönyörű!
Ölellek, Csillám. (l)
Kedves Zina !
A szeretett lény hiánya, gyönyörű verset alkotott szívedben.
Nem szokványos már a kezdet sem
s úgy tűnik , hogy a "kimondatlant "a végére halasztottad.
Rendkívüli érzelmet takar.
Szeretettel gratulálok, Zsófia
Köszönöm, Jégmadár! (l)
Gyönyörű vers. [img]http://holnapmagazin.hu/images/smiley/red_heart.png[/img]
Köszönöm, hogy itt voltál, Éva, szeretettel láttalak!
Már a címe is sejtet valamit…(találó nagyon)
Egyedien szólalnak meg a veszteség hangjai. Az elmulasztott…a ki nem mondott…
Fájdalmasan szép a versed.
Szeretettel: Éva
Köszönöm szépen a kedves, vigaszt nyújtó emberi szavakat! (l)