Kővé dermedt idő 1449.
Becsuktam fáradt szemem,
Ne is lássam milyen a jelen,
Mert, mint üres porhüvely,
Halál csendben némán fülel.
Kérges szavak ordítanak lám,
Veszett, mint farkas támad rám,
Majd belém mar, vérzik a testem,
S mégsem könnyezik már a lelkem.
Kővé dermedt múlt ásít álmosan,
S a jövőt kérdi kutatva aggályosan,
De választ nem meríthet soha belőle,
Csak a jelen lehet irányító útjelzője.
És ha nem figyel, eltévedhet örökre,
Majd rátalál a halál süket csöndje,
S ő is belefagy a múlt kihűlt kövébe,
Kövületként benne, a tág hű sötétbe.
2016. január 02.