Őszi levél
Rozsda marja már az őszi falevelet,
Didergő hajnalra riadt fel a reggel,
Délután már alig érzett lágy meleggel
Nyarat sóhajtva, fogom meg a kezedet.
Lábunk alatt zizeg, zörög a holt avar,
Felidézve kedves, régi emlékeket:
Múló csókot, vágyat, a bágyadt kék eget…
Az elmúlás szomorú csendje felkavar.
Eszembe ötlenek borús gondolatok,
Hogy vidám nyarunk majdan véget ér egyszer…
Karoddal átölelsz, szívemmel melegszel,
Most hozzád simulva, ma még boldog vagyok.
Tetszett. Olyan jó lenne elcsomagolni a pillanatot, hogy elő tudjuk venni akkor, amikor eljön az az idő, ami most csak egy borús gondolat.