VÉRES HOLD

VÉRES HOLD

Sötétedik kint az utcán,
Száz denevér táncol,
Kivénhedő, öreg tölgyfa
Ezer kérget ráncol.

Másmilyen a szél járása,
Más a Hold az égen,
Vörös fényt szór a világra,
Nem olyan, mint régen.

Izzó, vörös telihold van,
Szinte mindjárt vérzik,
Kivert kutyák sorakoznak,
Ők ugyanezt nézik.

Felmegyek egy sziklaszirtre,
A szélén állok egészen,
Bámulom a teliholdat,
Nézek felé merészen.

Halk reccsenés hátam mögül,
Roppannak az ágak,
Véres a Hold, előjönnek
Visszafojtott vágyak.

Furcsa hangok körülöttem,
Mit akarok? – kérdezik,
Nem felelek, hagyom őket,
De érzem, lelkem mérgezik.

Csak bámulom a teliholdat,
Szinte egybeolvad velem,
Nem értem, hogy mi történik,
De fájni kezd a kezem.

Üvöltenék, hogy ha tudnék,
A karom szinte sorvad,
Olyan, mint egy haldokló fa
Törzse mikor korhad.

Vérem izzik, akár a Hold,
Az ereimben éget,
Érzem, testem átalakul,
Ki vet ennek véget?

Fájdalomtól sajgó testtel
Még egy lépést teszek,
Végig nézek önmagamon, hát
Farkasember leszek.

Új testemben felszínre tör
Minden rejtett haragom,
Tépő fogak, maró karmok,
Komolyan ezt akarom?

Egyre vörösebb a holdfény,
Már szinte vérben állok,
Bosszúszomjam erősödik,
Míg gyilkos lénnyé válok.

Mindeközben körülöttem
Farkas falka üvölt,
Arcom bőrét felhasító,
Jéghideg szél süvölt.

Felnézek az égre, s látom
Holdnak gúnyos mosolyát,
A körülötte lassan ingó
Sűrű ködnek gomolyát.

Mi ez velem? Én más vagyok,
Nem az, kinek látszom,
Ki a kerek vérhold alatt
Farkasembert játszom.

Éles karmom, mint daliának
Kard, belevág kezembe,
Körülnézve ezer szempár
Néz mélyen a szemembe.

Vicsorogva harcot várnak,
Ellenséget keresek,
Megtorpanva hátra lépek,
Jobbat nem is tehetek.

És még jönnek! Égő szeme
Vörös minden dögnek,
Gyilkos, rideg tekintettel
A szakadékba löknek.

Csak zuhanok, egyre lejjebb,
Végtelen a mélység,
Később minden elsötétül,
S véget ér a rémség.

Aztán lassan felébredek,
Tudom, itthon vagyok.
A Hold sem vörös, felé nézek,
Ezüst fényben ragyog.

Elcsitul a haragom is,
Nem mar gyáva bosszú,
Nem én leszek a megtorló,
De a lista hosszú!

Nem én leszek majd az a hős,
Ki harcol a dragonnal,
Nem én leszek az a troll sem,
Ki megküzd Aragonnal.

Nem leszek majd rózsatövis,
Mi markolva vért fakaszt,
Nem leszek rossz, mint a hóhér,
Ki elítéltet felakaszt.

Nem szólok, ha rossz útra térsz,
Találj vissza egyedül!
Volt már mikor közbeszóltam,
S letorkoltak cefetül.

Nem fogok rád csúnyán nézni,
Én is mentem balra,
Voltam én is hitvány, hazug,
Senki sem jött arra.

Menj hát tovább, de az utad
Jól csak akkor halad,
Ha a szíved, akár a Hold
Ezüst színben marad!

Vértesacsa, 2016. január 22.

“VÉRES HOLD” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szia Viola! Köszönöm a hozzászólásodat, de annyit azért még hozzáfűznék, hogy ez az írás csak egy pillanatnyi hangulatingadozás eredménye, valójában nincsenek ellenségeim, se bosszúvágyam és még csak nem is haragszom senkire. De hát néha ez is felszínre tör. Talán a felgyülemlett stressz…:)

  2. Drága Elisabet!
    Micsoda hangulat-hullámzások! A félelembe kergettél. Tőled, az angyali lénytől nem szoktam meg ezt a határozottságot. Persze, mindenki érzi ezt a bizonytalan, gonosz feszültséget.
    Kitűnő versedhez gratulálok szeretettel: Viola (f)(f)(f)

Szólj hozzá!