A bohóc
Mindig bohóc akartam lenni.
Bút, bánatot maszk mögé tenni.
Felvidítani az egész világot.
Álarc mögé bújva, hogy senki ne lásson.
Ne lássák bánatát a vidám bohócnak.
Úgy tesz, mintha örülne, minden tarka kócnak.
Vidáman táncol az élet kötelén,
pedig neki is hiányzik a fájó ölelés.
Mint pillangó, mely villanyfénytől elvakult,
a bohóc is, egy perc alatt a mélybe hull.
Taps helyett a nézőtéren, jajszó hajlik szerteszét.
Ő ki miértünk játszott, kilehelte életét?
Nem játszik már soha többé?
Néma lesz a víg porond?
Elnémult már örökre?
Az értünk játszó vén bolond?
Törjenek csak vígan pálcát,
az okosok, felettem.
Majd a túlvilágon elmesélem,
hogy utoljára én nevettem.
Kedves Julianna!
Majdnem biztos voltam abban, hogy érdemi kérdésemre nem ad választ, így aztán nem tudok mit kezdeni a ki, milyen szerepet játszik és mikor polémiával.
Ha figyelmesen olvasta volna a hozzászólásomat, én nem a "játékról" hanem a játék leírásáról alkottam véleményt, és nem óhajtottam eldönteni semmit, csupán kiemeltem azokat a mozzanatokat, amik szerintem hibák, és azt az egyetlen elemét a versnek, ami végül is fenntartással de tetszett. Ennyi történt, és nem szükséges mély filozófiát gyártani olyanhoz, amihez szükségtelen.
titus56
Kedves titus 56
Való igaz, hogy mindnyájan szerepet jászunk. " az élet színpadán! "
De, hogy milyen volt a játék? Azt ne Ön döntse el!
Az majd kiderül. Az utókor a végén vagy tapsol, vagy kifütyül!
A sete – suta bohóc, nem azért játszik, hogy diktátor lehessen! Ő másokért játszik!
Ez nagy különbség!
Üdvözlettel: Szalianna
Kedves Janna!
Köszönöm, hogy elolvadtad a versemet! Annak még jobban örülök, hogy mélyen érintett!
Szeretettel ölellek én is Téged!
Üdv: Szalianna
Tisztelt barnaby!
Először is köszönöm, hogy ismeretlenül elolvasta a versemet! Másodszor, köszönöm, hogy megértette! Ez arra utal, hogy mélyen érző ember! Akikből még több kellene! Sokkal szebb lenne a világ! Enyhet adó lágy mohaként nyújtanánk írt, fájó, bús sebekre! Azt meg külön köszönöm, hogy úgy tette fel, hogy mindenki olvashassa!
Főleg olyanok, akiknek szüksége van arra, hogy bánatukban, együtt sírjanak velük!
Megkönnyebbülnek, bár felejteni nem fognak, de tudják, hogy nincsenek egyedül.
És ez nagy dolog! Így válunk emberekké! Így őriznek meg emlékükben!
Köszönöm! Szalianna
[color=#ff00ff]"a bohóc is, egy perc alatt a mélybe hull.
Taps helyett a nézőtéren, jajszó hajlik szerteszét."
[/color]
Ez történt? Hallott egy véleményt?
Nagy ölelés: Janna
Nos, kedves Julianna, akkor rugaszkodjunk neki!
Ha Ön úgy látja jónak, maradjunk a magázódásnál.
Szívesen venném, ha idézné hozzászólásomból azt a sort, ami tiszteletlen, arrogáns, és nem építő jelleggel hívja fel a vers hibáira a figyelmet, mert így, nagy általánosságban, csak sértett vagdalkozás.
Nem tudtam, hogy ilyen "híres" vagyok, de hogy konzekvensen ragaszkodom a verselés területén az elveimhez, az igaz, és mint eddig sem, ezután sem fogom dicsérni azt, ami verstanilag kevésbé állja meg a helyét.
Vettem a fáradságot, és utána néztem sértődött önérzetének, és szinte előre jósolni mertem volna, hogy íróval, költővel van dolgom, mert ha nem így lett volna, kevesebb öndicséret csengne a sorokból.
Az felettébb meglep, hogy költőként, nincs törekvése arra, hogy másoknál jobbat, eredetibbet, egyénibbet írjon, pedig a költőt leginkább ez jellemzi munkásságában.
Jómagam sohasem határoztam meg magam költőnek, sőt kifejezetten amatőr versfaragónak tartom magam, éppen ezért, így utólag, még nagyobb hibának tartom, hogy költőként egy versen belül szótagszámot, ritmust, és rímképletet váltogatni méltóztatott, ráadásul indokolatlanul, mert ha van kifejezett célja az ilyen fogásnak, akár még elfogadható is lehet.
Nem vágyom az Ön által elért babérokra, sőt gratulálok hozzá, ám valamivel több szerénység, és valamivel több ismeret megszerzése a verstanból, minden bizonnyal otthonosabbá tenné a "költői elefántcsont torony" kicsit rideg légkörét.
Ha megbocsájt, ezentúl sem fogok engedélyt kérni Öntől, hogy véleményt formáljak valamiről. Majd ha Ön lesz a "véleménydiktátor", esetleg megakadályozhat ebben, de addig a vélemény szabad.
Maradok, költészetének mélységes tiszteletével: titus56
ui: Annyit még ismeretterjesztő céllal hozzá tennék, hogy az "elesett bohócra" pontosan azért emlékeznek, mert TÖKÉLETES, ugyanis bármily hihetetlen, az is egy szerep, és csak a tökéletesen megformált elesettség hagy a nézőkben maradandó nyomot.
Versed mondanivalója tulmutat a bohóc játékán, csetlo-botló ugyetlenkedesein…A masodik vszk.utolso sora, es a befejező gondolatsor ezt hűen alatamasztja…gratulálok remek versedhez szeretettel:b:)
Kedves titus 56 !
Őszintén szólva, nem lepett meg kritikájával! A híre már megelőzte! Azt nem tudom, hogy hivatásos, vagy amatőr kritikus – e? Amennyiben hivatásos, elismerem a szakmai kritikáját!
De egyet ne feledjen el! A fiatalságot segíteni kell, de építő kritikával, és nem elvenni a kedvüket, nem csak az írástól, hanem az élettől is! Oktató jelleggel kell tanítani őket!
Ha viszont csak amatőr kritikus, akkor tartsa meg a véleményét! És kívánom, hogy az írás terén érjen el annyit, mint amennyit én már elértem. Legyen akkora közönsége, mint amekkora az enyém az egész VILÁGON!
A versem témáját pedig nem azért választottam, mert hálás téma, vagy dallamos legyen a mondandója! Nem is akartam senkit utánozni, vagy versenyezni, hogy ki tud jobbat írni egy bohócról! Engem a saját életem motivált! Mindig nagyon tiszteltem a porondon ügyetlenkedő esetlen, sete – suta kis bohócot. Azonosultam a kis szerencsétlennel. Nevettek az ügyetlensége miatt, mert sokszor leesett, de addig – addig próbálkozott, míg meg nem csinálta azt, amiért kinevették! Az egész nézőtér érte drukkolt! Féltették! S ha kellett együtt sírtak a bohóccal!
A másik fajta bohóc, amilyent Ön szeret, tisztel, a precíz, ki kent ki fent, de minden szabálynak megfelelő bohócot, nem szeretik! Érte nem fog sírni senki! Elfelejtik!
De őt a sete – sutát, nem felejtik el soha!
Én is elfelejtem az ilyen fajta kritikát! Én nem Önnek írtam a versemet, hanem érző, melegszívű embereknek! Akik nem esnek ki a ritmusból, és nem felejtik el a témát.
Ők átélik! Nem volt még olyan előadásom, hogy ne sírtak volna, mikor előadtam!
Sőt amikor az első alkalommal adtam elő egy versenyen, a zsűri elnöke a verseny végén oda jött hozzám, és bemutatkozott / színész Kaposváron / engedélyt kért, hogy bármikor Ő előadhassa, mert annyira azonosulni tudott a bohóccal. Ez lesz a kedvenc verse. Ez Ő maga!
Üdv: Szalianna
:):(:)
Kedves Julianna!
Örök, és hálás téma, ám éppen ez rejti egyben a buktatóit is. Sokan, sokféleképpen feldolgozták már, ezért kimondottan nehéz új lényeggel megtölteni. Szerintem ebben a versben sem sikerült.
Szakmai szemmel nézve, nem szerencsés egy versen belül megváltoztatni minden versszak dallamát, főleg ebben a témában. A szótagszám indokolatlan váltakozása sem tűnik jó megoldásnak,
kizökkenti az olvasót, és felváltva kell vagy a mondandóra, vagy a ritmusra koncentrálni. A rímképlet megváltoztatása is ugyanezt a hatást fokozza, ebben is jobb a következetesség.
Annak ellenére, hogy a vége, a már ismert gondolatra épít, talán az tetszett a legjobban:
" Majd a túlvilágon elmesélem,
hogy utoljára én nevettem. "
titus56