HÁLÓTÁRSAM…

HÁLÓTÁRSAM…

Hálótársam, oly rég’ a halálos csend
Csak szívem dobog lázban odabenn
Igazi katarzis, mintha földrengés lenne,
ahogy kalimpál, s meg-megugrik egyre.
Még a csillagos ég perzselte sebbel
fut el a magány a fájó emlékekkel
Szégyenlősen ébred a selymes hajnal
Bár még küszködök a csituló jajjal,
de úrrá leszek lassan a lüktető csenden
S az édesen szunnyadó napot én keltem fel.

Eger,2015-12-26. Fleiszig Rózsa (Vadvirág)

“HÁLÓTÁRSAM…” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa!
    Átérzéssel olvastam versed.
    Szeretettel: Viola (f):](f)

  2. "de úrrá leszek lassan a lüktető csenden
    S az édesen szunnyadó napot én keltem fel."
    Szép vers, gratulálok!
    Szeretettel: Rózsa:)

  3. Ez a csend nekem nem annyira tetszetős. .a magány sohasem jó. ..pláne ha "kiabál" már ez a csend…a versed viszont nagyon szép. Gratulálok szeretettel Rózsa:b:)

Szólj hozzá!