1
Mihaszna Joe és Vanhaszna Péter
volt egy srác, anno 92,
elindult az úton mert nem tudta, hogy az elrettentő
de nem rója fel senki neki, mert gyerek
volt a gyenge lelke amiből mára semmi nem dereng
de ettől,
nem változik meg semmi ami elmúlt,
már elhullt az az utolsó könnycsepp is haver elhullt,
és feldúlta az átlagos hétköznapokat lassan,
az hogy nem szabadulhat meg soha már a szerepektől.
csak ült és várta egyre csak, hogy hasson,
hogy magából mindent egy lapra téve kiadhasson
és szemtől szembe mondja meg a teremtő
neki hogy mit várhat el ettől a gyenge gyerektől
aki csak hajtotta magát, hogy megfeleljen,
hogy a későbbiekben szenvednie soha ne kelljen.
mert elég volt a sajnálat már és elég a vigasz
aminek a fele kamu a másik fele meg nem igaz
pedig neki még számított az érték és az illem,
hogy az igazság mérlege melyik oldalára billen
de egyből minden összedől, sikít a mentő
mert elvitte a boldogságomat a közelemből.
nem engedheted, hogy most megvaduljak
mert bennem az ördögök ébren lapulnak
soha nem mondtad, hogy lesz e még holnap
vagy az utolsó napig kell, hogy tanuljak.
nem engedheted, nem engedheted
mert ébren lapulnak
2
nem engedheted, hogy most megvaduljak
mert bennem az ördögök ébren lapulnak
soha nem mondtad, hogy lesz e még holnap
vagy az utolsó napig kell, hogy tanuljak.
nem engedheted, nem engedheted
mert ébren lapulnak
1-2, telnek az évek
nem találja a helyet ahol Ő is nyugovóra térhet,
mert az ideje még szorít, egy sztorit se tud végigmondani
mert fölborítanak a tények,
minden hazug érvet
homorít a test, rogyik a térd,
dagad a mellkas, a lélek a tüdőhöz ért
a maradék lélegzetvétellel temetik el azt a
magányos embert aki bennem élt /de miért fáj?
erre a kérdésre még várom a választ,
miért nem fáradsz már el, és miért nem nekem jut végre a támasz ?
hogy, ha eddig mindent megcsináltam amit te féltél
de ahhoz sincsen merszed, hogy a szemembe nézzél! hát győztél!