Csiszolatlan gyémánt!
Már nem hatódom meg,
mert tudtam, hogy kincs vagy!
Én kellettem, hogy kulcsommal,
záradat ajtódon kinyissam.
Nem sajnálom az időt,
mit erre fecséreltem.
őszintén mondom én,
szívesen tettem!
Az első kusza szavakból,
gyöngyszemek születtek.
Ahogy írtam sorba,
a meséket és verset.
De, mindennel visszaélj,
azt már nem engedem.
Ne vond kétségbe,
az én becsületem!
Megpróbáltam mindent,
mit lehet és szabad,
de a túlfeszített húr,
is egyszer elszakad!
Ezek után Te már,
bár mit is teszel,
mindenért, nem más,
csak, Te vagy aki felel!
Kihoztam belőled,
mindent, amit tudtál.
De őszinteségből,
nálam elbuktál!
Sajnálom, ennyi volt,
csak a tanításom.
Tanulj e levélből!
Minden jót kívánok!