Kezdet és vég
„Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:”
Ez a sorsom, egy időn kívüli
dimenzió felé haladva most,
ahol minden egyszerre történik.
Menj el és ne búcsúzz, e szót gyűlölöm.
Maradj bennem örökké kezdet és vég,
ahogyan utoljára találkoztunk,
boldogan, félve, féltve, szeretve.
Mindketten tudtuk, utolsó ölelés,
itt a földön most és mindörökre.
Én érzem és tudom, találkozunk!
Egy időn kívüli dimenzióban,
Ott ahol nem fáj már semmi sem.
Az idézet (első két sor) Babits Mihály: A lírikus epilógja című művéből való.
Fájóan szép vers.
Átérzem a fájdalmat, a veszteséget. A hiányát nehéz feldolgozni …
Szeretettel: Éva.
Drága Éva!
Engedd meg, mindenféle bántó szándék nélkül, hogy ne értsek egyet Kit soraival.
Bár Babits nem annyira, de ez a szonettje a nagy kedvenceim közé tartozik, és bizony kicsit átszabtad a szonett formát.Van néhány fajtája a szonettnek, bármelyik rímképletére megfaraghattad volna, mert így ugyan értem a mondanivalót, de mind a szótagszám, mind a rímképlet nagyon esetleges.
titus56
Köszönöm Kitti kedves hozzászólásod, véleményed. Szeretettel. Éva(f)
Kedves deva!
Szerintem a babitsi sorok nélkül is képes a versed két lábon állni.
A kényszerű búcsú és elválás utáni reménye a találkozásnak, az együttlétnek egy új dimenzión; Szép és fájdalmas vers.
Üdv.
Kit