Napkelte

Napkelte

Szürke felleg alól kiles, – ébred a Nap
Rongyos foszlányokkal játszik a kék égen,
Mint a kicsi gyermek, távol messzeségben
Köd-fátyolos tájból cifra csókot harap.

Víg ébresztőt fúj a táncos – tarka szélnek,
Meleg sóhajtással pergő ritmust dalol,
Majd kezet fognak fenn az égben, – valahol,
Hol hajnal-tündérek víg nótát zenélnek;

Hol arany fény jár be minden tornyot, bástyát,
Arany folyók habjában fürdik az égbolt;
Éjre ki emlékezne? – Már olyan rég volt!
Napkirály felvette színarany palástját.

Az ébredő pirkadat jókedvre derül,
Varázs ecsettel fest színeket a tájnak,
Engem távoli fájó emlékek várnak…
De hiába! – Inkább maradok egyedül.