A múlt
Telve van, roskad az árnyékommal a régi ház.
Vajon a melankólia fanyar ízével emlékezem,
vagy fakul a bánat, úgy kopok lassan én is el?
Nincs kedvem, lelkemet túlfeszítette a múlt.
Talán egy áprilisi tréfa lett, és elkorcsosult
a lelkes vallomás, a hajdan volt hajnalok fénye.
Egy árva szót sem szólnék, békén nézném a Napot,
ha haza jönnének a fecskék az áprilisi széllel,
fészket raknának újból az eresz alatt, mint régen
gőzölgő leves illata szállna, várna egy levél.
S itt lennél és szeretnél mindhalálig engem.
Nem érdekel, ha a régi ház porcicákkal telve.
Köszönöm, hogy itt voltál kedves Eta.
Örülök mindig :)neked öleléssel: Ica
Különleges metaforákkal teli vers.
múltat időző emlékek, jelenidejű vágyak…,
Kedves Ica!
Elmerengtem itt Nálad…
Eta
Köszönöm soraidat kedves L. Éva!
Szeretettel: Ica
A múlt melankóiája…
a visszaemlékezés szépséges varázsa…
Tetszik a versed. Örömmel olvastam 🙂
Szeretettel: Éva
Évike drága!
Ahogyan múlik az idő felettünk, egyre többet emlékezünk.
Köszönöm kedves soraidat.(f)
Öleléssel: Ica
Kedves Icu! Most pont ilyen mélyponton vagyok én is. Bizony a biztos pont melyet a szülői ház adott, ahol nevelkedtünk, szerettek és viszont szerettünk. Szép versed szívvel olvastam és kívánok nyugalmat lelkednek. Puszillak. Éva
Kedves Kitti!
Az már biztos, hogy semmi nem ugyanaz, mint régen.
Köszönöm, hogy itt voltál.:)
Üdvözlettel: Ica
Kedves Brigitta!
Köszönöm a megtisztelő véleményedet.(l)
Örülök, hogy így látod!
Feltétlen megnézem a versedet, remélem megtalálom.:)
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Örülök drága Rózsa, hogy meglátogattál!
Ölellek szeretettel: Ica