Szegedi őszi emlék
A csend, bágyadtan ült velem a padon,
Majd hirtelen szétfoszlik, miközben hallgatom,
A városháza órája, mily szépen zenél,
Dallama a magasból, hozzám, a földig ér!
Az őszi napsütésben a galambok,
Keresgélnek serényen, hátha a magok,
Földre hullottak, nem csak a levelek,
S nem zavarják őket, a sétáló emberek!
Csendes őszi nap, kora délután,
Páromra várok, hogy munka után,
Sétáljunk egyet az őszi napsütésben,
Úgy mint egykor régen, kéz a kézben!
A nap átdereng a gyér lombok között,
A levelek nagy része már leköltözött,
A virágok még pompáznak az ágyásokban,
De közeleg a tél, érzem a csontjaimban,
S a szökőkút körül, tipegő kisbabák,
Körülöttük értük aggódó anyukák.
Oly jó a nyugalom, mi lelkemben szétárad
A lombjukat hullató platánok alatt.
Kedves Gábor!
Vegyes érzelmekkel olvastam végig a versedet. Az utolsó 6 sort kivéve szerintem egészen szenzációs! Virtuóz rímtechnikával megírt, gyönyörű sorok. Aztán elég suta ragrímek: "ágyasokban – csontjaimban" és "kisbabák – anyukák" következnek, majd a végén a 2 sor egyáltalán nem rímel. Én a Te helyedben kezdenék a végével valamit, mert nagyon lerontja az összhatást. Nem akarlak megbántani, nehogy megsértődj! Csak egy baráti tanács akar lenni, ha megfogadod, ha nem.
Üdv. jános