Lohol a vágy

Elfáradt húrokon jő a nap hajnala,
ringat a könnyű szél, a kurta gondolat.
Alig álmodok már szépeket nélküled.
Annyi ránc gyűlt már össze arcomon,
nem divatból hordom, úgy is jól tudod.
Lapozgatom a szűk időt, nincs türelmem.
Estelente csillagmorzsa hull ölembe
reggelre kihűl, jéghideg lesz az ágy,
hűlt helye a régi tüzes szerelmednek.
Ami megmaradt az a csillagmorzsa
reggelente lohol velem, lohol a vágy,
nem talál, bújócskát játszik szüntelen.