Fogantatás
Vérben fogantam én,
erőszakból lettem.
Megbocsájthatatlan,
apám minden tette.
Kár, hogy megszülettem,
nem kellettem soha.
Azóta az életem,
mindig mostoha.
Nem találom helyem,
ezen a világon.
S hangosan az éjbe,
bele kiáltom,
Hogy ne foganjatok,
ha nem akarnak látni.
Ha nem tudnak,
meleg szívvel várni.
Ha nem örülnek,
a kis csemetének.
Inkább jöttétől,
rettegve félnek.
Nem lesz meleg otthon,
számára már soha.
Körötte az élet,
mindig mostoha.
Megkeményült szívvel,
éli az éveket.
Nem ismeri soha,
az igaz életet.
Azt hiszik, nem szeret.
Pedig szíve sajog.
Azt lükteti belül,
a világon miért vagyok?