Felébredtem az éjjel

Felébredtem az éjjel

Felébredtem az éjjel,
bántott egy gondolat.
Végigjárt és nem kéjjel,
okozva nagy gondokat.
Nem szabad elterelnem,
felébreszt más éjeket.
Kihűlt ágyam ölében
elöntött a végtelen.
Minden emlék, minden perc
Elvakított hirtelen.
Rezgéssel, mi nincs egy hertz
azt üzente: ég velem.
Remegtem mert féltettem
emlékeim ládáját,
Ha már át nem élhetem,
érezzem kábítását.
Gondoljak rá bármikor,
érezzem Nyár illatát,
tudjam, hogy Ő várni fog,
s feléleszt egy lobbanást.
Minden évben újra s újra
más játék kezdődjön?
Vagy mi elkezdődött rég
soha be ne fejeződjön?
Nem bánom bárhogy lesz,
csak véget ne érjen.
Ez nem tanfolyam, mint a KRESZ,
elvégeztem s ég velem.
Nem.
Ez az életem.
Az enyém, a tied,
mindenkié.
Újra s újra megélni
soha nem fogom.
S ez a nagy gondom.
Annyi -miért?, hogyan?,
mikor?, hol? és mért ott?
mire választ nem kaptam,
csak annyit, hogy: légy ott.
E kérdésekkel kelek,
este velük fekszem.
És kérdésekhez híven
választ nem kap egy sem.
Még most sem, sohasem.
Ezért felébredtem éjjel,
bántott ez a gondolat.
Eltereltem inkább, mondva:
talán majd holnap,
talán majd holnap.

“Felébredtem az éjjel” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!