A mélység mámora

Agyam rejtekében tollászkodik a fájdalom,
piszkál alattomosan,szívja véremet;
mint csúf pióca, szipolyozza létemet,
a kín mázsás súllyal nehezül vállamon.
Állok a magam ásta szakadék szélén,
szédít a mélység sóvár mámora,
ha nem marad más választás számomra:
– megpihenek a tátongó üresség mélyén,
hol a „zord kaszás” mélyen a húsba vág,
feloldoz rég lejárt bűneim alól;
elalszom csendben, a mélyben valahol,
s puha ágyam lesz a fekete hullazsák.