Ne várjon hiába…
Az ablaknál üldögélt,
kezét ölébe ejtette,
fájó, dagadt ujjait
kötényébe rejtette.
Messze járt gondolata,
tekintete távolba révedt,
el kell, hogy jöjjenek…
már rég látta őket.
Nincs harag szívében,
csak aggódó szeretet…
becses emlékei színezik
a már fakuló életet…
Anyák napja van ma…
ilyenkor mindig jönnek…
türelmetlenül számolja a
lassan vánszorgó percet.
Hozd el őket… istenem,
suttogja s halkul imája…
a kaput nézi reménykedőn,
hogy nem vár hiába…
Egyszerű, nagyszerű, jó! Sajnos, egyre jobban elidegenednek egymástól nemcsak a szomszédok, kollégák, de sokszor a család tagjai is. Fájdalmas, de sajnos, igaz ez. Szépen írtad meg Ilona, gratulálok! Tibor 😉
Csodaszép. ..gratulálok szeretettel:b:)
Kedves Ilona!
Az Édesanyák soha ne várjanak hiába a gyermekeikre és
az unokáikra.
Önfeláldozó életüket soha nem tudjuk meghálálni…de legalább
próbáljuk meg!
Gyönyörű az Anyák napjára írt versed:szeretettel:K.Teri
Ilyen (is) az anyai szeretet. Még ha beleöregedett és belefáradt, akkor is. Szomorú vers.
Üdv.
Kit