Emlékek rabja

Emlékek rabja

Hegy csúcson állva,
kezem az ég felé nyújtva,
egy felhőből kirajzolódott
jó anyácskám szelíd arca.
Kezét nem nyújtotta,apámhoz
simulva,három pici fiát
mosolyogva,átkarolta.
Majd szelíden intett,már
azt hittem elérem őket,
a hegy csúcson állva,
de a felhőt a szél tőlem,
egyre távolabbra sodorta.
Ó én balga,csak a felhők játéka,
mondtam magamnak,magamba
ilyen lesz ember,ha emlékeinek rabja,
felhő képében úszik előtte élete egy darabja.

Kondoros 2016 május 16 Oláh Péterné Jantyik E

“Emlékek rabja” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rzsike!

    Én is épp "felhőztem" tegnap. Átéreztem a versed.
    Üdv.
    Kit

Szólj hozzá!