A Medve-tó legendája – Szerelmem: Erdély

A Medve-tó legendája
Szerelmem: Erdély

Fenn, a fenyvesek koszorúzta
zordon és sötét hegyek között,
ember nem lakta tájak fölött
élt egy tündér, olyan szép fajta.

Erős volt, nagy varázserővel,
de oly gyenge a szerelemben,
hiába élt vasfegyelemben,
ha küzdött akaraterővel.

Történt egyszer egy szép tavaszon,
egy sudár pásztorlegényt látott,
tengerkék szemében fény játszott,
Elvesztem – szólt a tündérasszony.

Örökkétig a legényt leste,
s hallgatta furulyajátékát,
átvirrasztott sok-sok éjszakát,
remegett tőle lelke, teste.

S míg titokban szerelmét nézte,
s vágyakozott a pásztor után
álmodozón, sután, s oly bután,
szerelme más csókjait kérte.

Juhod partján a pásztorlegény
egy másik leányt ölelgetett,
tündér szíve elkeseredett,
s érezte, elhagyja a remény.

Szomszéd esztena pásztorlánya
elcsavarta a legény fejét,
vadul ölelte szerelmesét,
s tündérnek maradt bús magánya.

Rettentő haragra is gerjedt,
átkot szórt a szerelmes párra,
oly súlyos volt a tündér átka,
hogy fiú, lány s juh kővé dermedt.

Az esztena is sziklává vált,
kőberbécsek ma is láthatók
Juhod völgyében, ha ott jártok,
érzitek az életet s halált.

A szép tündérasszony azonban
nem tudta feledni szerelmét,
bánata elborított elmét,
és elbujdosott a vadonban.

Csak bolyongott ő és kóborolt
a hegyek között az erdőben,
se nem ett, se nem itt, vándorolt
nagy hóban, szélben és esőben.

Útjában tüskés ágak álltak,
szaggatták gyönyörű ruháját,
letépték fehér csipkefátylát
s helyén sóvirágok fakadtak.

Hosszú napok így teltek-múltak,
mögötte a fák összesúgtak,
zavarodott elmével csak állt,
majd végre újra hazatalált.

Az üres házban még parázslott
forró tűzhelyen a zsarátnok,
csak nézte elborult szemekkel,
s megátkozta házát, ahogy kell.

A ház ekkor betemettetett,
és helyén egy tó keletkezett,
tűzhely melege fűti vizét,
s tündér könnye adja sós ízét.

Mint egy kiterített medvebőr,
úgy öleli a tájat büszkén,
s mint egy védelmező, hű testőr,
csillan meg fénye a víztükrén.

Medve-tótól a csüggedt tündér
fel, a hegytetőig menekült,
számára megszűnt lét és a tér,
bús magányába belemerült.

Visszhangozzák sírását körben
a susogó, ősi fenyvesek,
s ha odafigyelsz némán s csöndben
hallhatod, hogy sóhajt s kesereg.

Egy kis szómagyarázat a vershez:

berbécs – herélt kos
kőberbécs – kővé vált herélt kos
esztena: juhszállás
örökkétig – állandóan
ett – evett
itt – ivott
zsarátnok – parázs

2016. április-május

“A Medve-tó legendája – Szerelmem: Erdély” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves LIne, Kitti és Ildikó! Köszönöm szépen, hogy olvastátok, Erdélyt elég egyszer látni ahhoz, hogy beleszeressünk. (f)(l)

  2. Kedves Ariamta!
    Balladáddal lenyűgöztél!
    Nagyon tetszett!
    Köszönöm a szómagyarázatot, hogy nem kellett keresgélnem. A berbécs és esztena szavakat nem ismertem!
    szeretettel: Ildikó

  3. Micsoda ballada! Csak ámulok. A táj és érzések pazar kavalkádja magával ragadó. Gratulálok!
    Kit

Szólj hozzá!