Mindig van miért…
Elsimogatott álmok gyűrött lepedőn.
Sietősen beágyazott gyűjtött vágyak…
„Tudom egyszer jobb lesz” óvja védelmezőn.
s így épnek tűnik, tisztának.
Takarón átüt vádlón, figyelmeztetőn,
talán most van az a holnapja a mának,
s közöttük a magamnak tett ígéretem.
Előlem eltitkolt szó: a reménytelen…
…még tovább rohanok. Állandó fájdalom,
ami velem szédül. Túl nagy rám, elszabott.
Bőrömmel tépném csontig… s hagynám csupaszon,
de csak óhajba bújtatott
kín. Hány éve is mondják: tűrjek, s megszokom.
Kapszulákba zárt vigasz, mégsem siratok.
„Mindig van miért” lüktet, dobog intenzív,
hisz szeret, ez az érzőn-vérző, bolond szív.
Ilona Zagyi Gáborné
Köszönöm a figyelmeteket 🙂 !
Drága Ilona!
Átérzéssel és megértéssel olvastam versed. Ó, de sokan tűrnek és várnak s a napok nem változnak.
Szeretettel: Viola (f)
"Előlem eltitkolt szó: a reménytelen .." ez a sor nagyon szép, de az egész versed is nagyon tetszik! Valóban mindig van remény és mindig van miért, kiért élni és tovább menni! 🙂
Köszönöm, hogy olvahattalak !:)
Üdv. Melinda
Átérezhető fájdalom lüktet a sorokban. Bizony, mindig van miért. De akkor is! …
Szeretettel voltam itt.
Kit