Megrekedt a félhomályba
Mikor elfárad végleg a test,
egy utolsó nagy érzelemhullámot vet.
Betöri a láthatatlan ablakot,
már odaát van tekintete,
de a szilánkok szanaszét repülnek,
mindegyikben egy parányi emlék lapul meg.
Néma csendbe burkolózik minden.
A rumlit, mit otthagytál,
hogy takaríthatnád fel innen?
Égő gyertyák lángja
bűnbánóan sóhajt,
Kérlek, gyere haza!
Hiába érzik ölelésed
s látják arcod más arcába,
szeretet, mit neked szántak
megrekedt a félhomályba.
2016.05.27.
Tetszett a versed lezárása az érzelemhullám után.(l)
Szeretettel gratulálok: Ica
A test és a lélek küzdelme lapul a sorok mögött, miközben a vágy is felsóhajt, jön a belátás is. … "Hiába érzik ölelésed
s látják arcod más arcába,
szeretet, mit neked szántak
megrekedt a félhomályba."
Tetszett a versed, Gratula!
Kit
Kedves Andrea!
De egy húron pendülünk itten! Itt a tavasz, itt a nyár, mi meg az elmúlásról verselünk.
Viccet félretéve. Valahányszor egy versedet olvasom, mindig ki kell zökkennem, a megszokottból, s újra navigálnom magam. És ez jó!
Szeretettel: Ildikó(f)