Szomorú vagyok!

Szomorú vagyok!

Most szomorú vagyok, magamra maradtam,
valahol, és sehol, nindíg csak csalódtam.
Eltünt körülöttem, minden jószándékú ember,
az is rég meghalt akire felnéztem egyszer.

Szeretet? Mitjelent ez a szó? Kérdezem magamtól!?
Szeressek, vagy gyűlöljek, atól a sok csalódástól?
Sokszor felnézek esténként, a csillagos égre,
és megkérdezem istent mikor lesz már vége!

Nem tudok már harcolni, elvesztem ebben a világban,
Az-az érzésem oly sokszor, itten mindenki hibátlan!
Csak nekem lehetnek, oly sok-sok földi bűnöm,
S amit rám szór az élet érte, nekem kell tűrnöm.

Bocsánatot szeretnék kérni amiért ide születtem,
hogy mindenki szégyenére itt élem életem.
Én nem akartam ide soha megszületni,
minek kellett ide jönnöm? Csak szenvedni?

Kitől kérjek bocsánatot? Segítsetek nekem!
Aki segít megkeresni kérem tartson velem.
Elakarok menni, tova szálni, ebből a világból,
mint egy párja vesztett madár egy letörött faágról.

“Szomorú vagyok!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Belemerültél a szomorúságba, ráakadtál a letörött faágra.
    Nézd, hogy rozsdaszín lepke száll reája! Halld a tanyák szavát, szerető apát…

Szólj hozzá!