FEKETÉN BORZONG

FEKETÉN BORZONG

Feketén borzong a bujdosó napfény
Elfogy a meleg, kihűlőben a világ
Tünékeny pillanat – néha már agyrém
Mindez a sorsban egy piciny szilánk.
És reánk gördül magas hegyek hava
Ádázul elönti a kis kerteket
Nincs kedved sétálni, mennél haza
Csak a vad szél fütyül emlékeket.
Így oson be az éj, nem jön csillag az égre
A hold is oly sápatag, csak félig kerek
Mégis a megszokott kedves zenére
Hozzád bújok, és megérintelek.

Fontaines,2016.05.01. Fleiszig Rózsa(Vadvirág)

“FEKETÉN BORZONG” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Drága Ildikó!
    Nagyon köszönöm, kedves, biztató szavaidat…(kissé túlozva)életet adó csodák, de mindenképp reménysugarak. Szeretettel ölellek Rózsa

  2. A legszebbek egyike!
    Kedves Rózsa!
    Szeretettel gratulálok:
    Ildikó(f)(f)(f)

  3. Drága Kitti! Az élet csupa ellentmondás (fekete borzongás az, amikor a kihűlő szív csak fekete fellegeket észlel – talán jó is, hogy ezt nem igazán érted, mert azt jelenti, nem volt még ilyen tragikus pillanat az életedben…) kívánom, hogy ne is legyen! Köszönöm, hogy olvastál.
    nektek is köszönöm Zina, és Janna, hogy megpróbáltatok velem együtt érezni.
    Mindig egy csipetnyi fénnyel több, ha a hozzászólásotokat olvasom. Jó, hogy vagytok…
    Szeretettel Rózsa – Virág

  4. Svájcban a fekete hófellegek eltakarják a lenyugvó napot. Dermesztő hideg lehet…(clk)

  5. Kedves Rózsa!

    Ez a feketén borzongó napfény hasonlat szerintem nem túl jó. Elképzelésem sincs, hogy lehet a fény fekete.
    Viszont a sok negatív hasonlat után, szinte dacolva mindennel, mégis csak odabújás és érintés következik…
    Ellentmondás az egész vers. 🙂
    Üdv.
    Kit

Szólj hozzá!