Fogantatás

Fogantatás

Vérben fogantam,
erőszakból lettem.
Megbocsájthatatlan,
apám minden tette.

Kár, hogy megszülettem,
hisz nem kellettem soha.
Azóta az életem,
már mindig mostoha.

Nem találom helyem,
ezen a világon.
S hangosan az éjbe,
én bele kiáltom,

Hogy ne foganjatok,
ha nem akarnak látni.
Ha nem tudnak téged,
meleg szívvel várni.

Ha nem örülnek,
a kis csemetének.
Inkább jöttétől,
rettegve félnek.

Nem lesz meleg otthon,
számára már soha.
Körötte az élet,
mindig mostoha.

Megkeményült szívvel,
éli az éveket.
Nem ismeri soha,
az igaz életet.

Azt hiszik, nem szeret.
Pedig szíve sajog.
Azt lükteti belül,
a világon mért vagyok?