Amíg angyalt rajzolok…
Mikor a kék átmegy szürkébe,
s kellene a trére egy angyal…
A kezem, lábam mozdul érte,
nyáron, ősszel, télen, tavasszal.
Jóban, rosszban s nem az égre.
Hóban, homokban terepasztal.
Rögökhöz kötött szárnyalásom,
csak szeplő a hibátlanságon.
Mi is hiányzik…? Holdfény kéne…?
Úgy szoborszerűn, ezüsthajjal…
felcsiszolt, kőszerű izékre
hasonlíthatnék zárt ajkakkal.
Élrevasalt hit peremszélre,
a szélbe kiáltott szavakkal.
Nézd! Nyomot hagyok, amíg játszom.
Nyit-zár, nyit-zár… kipróbálom
“Rögökhöz kötött szárnyalásom,
csak szeplő a hibátlanságon…
Nézd! Nyomot hagyok, amíg játszom.
Nyit-zár, nyit-zár… kipróbálom”
Ilona Zagyi Gáborné
Kedves Ica!
Nekem a második sorban valami nem egészen jön le. Ha a negyedik szó tré, akkor rendben van, de én úgy érzem térre akartad tervezni azt az angyalt.
A rögökhöz kötött szárnyalás bizony megviseli az embert, látom a versedből. Grat!
Kit
Nagyon jó vers, gratulálok.Örömmel olvastalak:B:)
Kedves kicsikincsem!
Figyelmet érdemlő, megfejtésre vágyó sorok!
A végén, az összefoglalással, amit magadtól idézel!
A kísérletező, játékos gyermek szól belőle!
Gratulálok a munkádhoz!
Szeretettel:
Ildikó(f)(f)