Kenyérre várva
Türelem, ácsorgás a sorban.
Emlékképeket csalnak elő
a terjengő illatok.
Kicsi lány számolt: három hatvan,
s jut még húsz fillér finomságra,
míg kenyérre várhatott.
Vidám dolog volt, s persze fontos
várni a kenyeres autót,
mert az mindig késett.
Pletykák, zajok, mosolygó boltos,
cukorkás, ragadó, kis kezek.
A gyerek ki-kinézett…
…végre. Hangos zsivaj, kapkodás.
nem mindig jutott mindenkinek,
aki várt. Forró kenyér.
Roppanós héjú, belül puha,
a kísértés mindig ugyanaz.
Kóstolni mindent megér.
Pilléje azé, aki várta.
Törte a kéz a hazaúton,
még olyan forrón roppant…
… itt rám került a sor azóta.
– Csak egy kilós kenyeret kérek.
-Tessék! Kettőszáz nyolcvan.
Szépen visszaadja a hangulatát annak a várakozásnak, ami akkor volt és annak is, milyen volt akkor a kenyér. Az árával ellentétes arányban romlott a minőség azóta és az eszmei értéke is. A versből sugárzik, mennyire emberi volt, nem csak az ár, de az a miliő is, ami a kenyérvárás idejét kitöltötte és az illatos, ropogós héjú kenyeret megkapva eltöltötte az embert.Remek a versed!
Üdv.
Kit
[color=#cc3366] [b]Kedves Ilona ![/b]
Ugye azért érdemes volt megvárni a kenyeres autót -főleg ennyi pénzért mert a 20 fillérből még 2 stolverket vagy egy frutit is lehetett kapni.
Mára már a csillagoség a kenyér ára, mégis mennyien elpocsékolják.
Igaz, hogy a fizetések se maradtak lejjebb, de most is nyugdíjasnak megélhetési gond lehet a sok kenyérre való-
Szép körvers a múltból- egészen a máig…
[u]Jó volt emlékezni !
[/u]
– keni – :([/color]