A kaland…
Kis testvérem,add a kezed,elmegyünk világgá.
Keresünk egy szép országot,ahol mi leszünk a királyok.
Ahol minden szép és minden jó,ahol fákon nő a szerecsendió,
Kéz a kézben,utunk vezet a képzeletbe,kószálunk a végtelenbe.
Sűrű erdő közeledik,a félelmünk növekedik,
Furcsa hangok egyre nőnek,állatvilága az erdőnek.
Denevér száll,szól a kuvik,mi csak megyünk rendületlen,
A Hold is feljött a mennyezeten.
Az erdő egyre sűrűsödik,s egy kis tisztás közeledik.
Közepében furcsa kis ház,kéményéböl füstfelhő száll.
Bekopogni alig merünk,ki lehet benn,jaj,istenünk !
Egyszercsak az ajtó nyílik,vén anyóka botján támaszkodik.
Arca ráncos,az orra görbe,sok év lehet már mögötte.
Ránk mordul a vén boszorkány,kinek foga alig van már.
Futunk gyorsan,ahogy tudunk,erdő szélén majd megállunk.
Kicsi mondja: Menjünk issza,hosszú az út,nincs tarisznya.
Éhes vagyok,és már fázok,
nembánom,ha nem is leszünk királyok !
2017 Aritona
Kedves Keni !
Ha nem lenne képzelet,ez a vers sem született volna meg,mert az agy egy csodás
szerkezet amiböl millió gondolatok teremnek.
Köszönöm,hogy olvastál
Üdv :Tibor
[b][i][color=#cc0000]Kedves Tibor !
Jó kis kalandotok volt és kedves, de egyben olvasva félelmetes is lehetett volna, bemenni abba a lakba !
– keni -[/color][/i][/b]
Kedves Viola !
Emlékeimben mint gyerek sokszor elkelandoztam,köszönöm,hogy olvasták
Szeretettel : Tibor
Kedves Tibor!
Aranyos kaland, szívesen olvastam.
Szeretettel: Viola :]