Úgy nagyon

Úgy nagyon

Mindenkit csak az ég tud elsiratni,
nekem már nincsenek könnyeim,
a fekete föld elnyelte örök időkre mind.

Sóhajok hídja még itt maradt nekem,
azon jövök megyek ,fejem leszegezem,
kérdezem,mond miért,miért Istenem?

Nekem már nincsenek könnyeim,
szívemmel megtanultam befelé sírni,
arcomra naponta mosolyt varázsolni.

Mindenkit már nem tudok elsiratni,
azt csak a magas ég tudja megtenni,
csupán porszem vagyok,kinek itt kell élni.

Itt kell éni és boldognak lenni,úgy nagyon,
a világ,baját nem hordozhatom vállamon,
csak az aprócska porszemek közé tartozom.

Kondoros 2016 július 24 Oláh Péterné Jantyik E.

“Úgy nagyon” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Rzsike "csak az aprócska porszemek közé tartozom." most egy dalszöveg részlete jutott eszembe míg olvastalak :Kalmár Páltól :"Az ember egy porszem, nem látja meg senki,
    és mégis a porszem tud csak ember lenni."(l)gratulálok szép versedhez Anikó:)

  2. [b][i][color=#339900][u]Drága Rzsike ![/u]

    No ne vedd már annyira bánatosra a saját figurádat, de azt se mondom, hogy mindenen 'röhögj' azért van egy középút is, amit a versben is emlegetsz.
    Ne adj fel semmit, bölcs vagy és annyit érsz, amennyit ember itt a földön meg nem ért….

    Mélabús vers hangulatában, de ott él benned a remény fénye is, amiről tudjuk, hogy csak utoljára lobban el….

    [u]Szeretettel !
    :] (f) (l) |) *)
    – keni -[/color][/i][/b]

Szólj hozzá!