Suttogás
Lehelet lebben, öl a suttogás,
csend teste ernyed a falon,
pókhálón lengő árnyék a gyász,
e magányos hanyatló alkonyon.
A betűk lelkem mágneses terén,
mint vasreszelék az üveglapon,
két pólus közt – te meg én-
szívet formáznak s én hagyom,
hogy megfessék a szép fantáziát,
a csak bennem létező szerelmet,
amiért áldom a sorsom, a mostohát,
hogy szívem keresztként cipelhet.
Sziasztok!
Nagyon köszönöm! 🙂
Üdv.
Janus
Leheket könnyű líra!
Szeretettel gratulálok: Ica
[b][i][color=#cc3366][u]Kedves János ![/u]
Nem kis fantázia kellet ahhoz, hogy ezt a szép és ritkaságszámba-menő verset így összehoztad..
[u]Engem elvarázsoltál vele ![/u]
– keni -[/color][/i][/b]