Villanások…

Villanások…

Anyám keze… könnye, mosolya…
Karjában elringatott álom.
Betakar. JÓ ÍGY… most nem fázom.
Mesél, s palota a kis szoba.
¤
Miért? Mennyi? Hányszor és merre?
Világot rengetne képzelet.
Elemzek rímet, sorvégeket.
ÍGÉRET a felmondott lecke.
¤
Hol a vázlat? Letörölt tábla.
Tövisek tépnek, szúrós ágak…
s illata sincs vörös rózsának.
Kísér egy KÖD különös árnya.
¤
Szemembe néz. Miért HAZUDIK?
Fölöttem áll… Értenem kéne.
Nem vagyok jó a hízelgésre.
A plakátot folyton átfestik.
¤
Aprócska keze az enyémben,
érzem, ahogy vele születek.
Most és MINDÖRÖKKÉ FÉLTELEK,
súgom a nap minden percében.
¤
Pihenni kéne… csak egy kicsit.
ÉREZNI végre a nyár ízét,
csak egy kis nyugalmat és békét.
Ki írta a sors szabályait?
¤
Lüktető ér… Van TŰRÉShatár?
Mennyit bírnak a vékony falak?
Meddig visszhangzanak végszavak?
Nincs, nem létezik a kék madár!
¤
Hat a méreg, üres a pohár.
BÚCSÚ íze kékült ajkakon.
Nincs helyem még a túloldalon.
Az én tavaszom, nekem ez JÁR…
¤
Elmondanám, de nincsen rá szó.
Mikor azt érzed hazaértél…
Eggyé válik ÚJRA a két fél…
Nem emlékszem, de tudom, hogy jó…
¤
Ez a CSEND völgye. E világi,
mégis olyan más… SZELÍD vadon.
Sorvad itt a letett bánatom.
VELED ÉLNI tanulok. LÁTNI.
¤
Mondaná még, de már nem értem…
drága, jó apám még megölel…
Itt tartanálak… Nem érlek el.
Megfagyott az UTOLSÓ mosoly.
¤
Anyám keze… gyönge, törékeny.
„Kinek kell fiam már az ÖREG.”
Sírkőn nincs dátum. Félkész szöveg.
Meséljek? Könny csillan szemében…
¤
Itt vagyok… „Anya!” Valaki hív.
SZERETETEM végtelen tenger…
s tudom, majd elmosódok egyszer,
mint az a homokba rajzolt szív.