Rácsodálkozás
Lelkemben a csend képlete,
de mindennap nyitok ajtót.
Ez itt a világ közepe.
Folyton nyíló, változók.
Fényben árnyék, oltják egymást,
mint sokat tévesztett adat.
Itt-ott felhő-kép szakadást
okoz élettapasztalat.
Magoncból fák. Óbesterek.
Törpék közt büszke óriások,
mint tanoncból lett mesterek.
Évül lombhullató zálog.
Még nyíló csodákat kínál
az élettölgy vigasz ága,
s mintha súgná: kell, hogy bízzál,
de megszúr bársonyvirága.
[i][color=#9900ff][u]Kedves Ilona ![/u]
Én is rácsodálkoztam, most kicsit a versedre, és be kell vallanom, annak ellenére, hogy
szerintem kissé elvont él elvonatkozatott – nagyon jó is egyben, de másban is, hisz érthető és logikus, ritmikus kötött forma !,,,,,
[b]További csodálkozás nélkül Gratulálok versedhez !
[/b] 😮 *) 🙂 (f) [u]Szeretettel ![/u]
– keni -[/color][/i]