Nincs kódfejtés…
Semmim nincsen, és mégis van mindenem.
Mert nincstelen-e az áradó patak,
mi szívemben duzzad? Omlanak falak.
Vagyon ez, amit nem őriz tenyerem.
Éleszt, részemmé vált, visszakérdez.
Édes a kóstolt, boldog pillanat,
s a különös egyensúly megmarad,
megváltoztat, formál, erőssé tesz.
Összeérnek ujjaink. Látni tanít,
míg a lelke érinti a lelkemet.
Itt és most nem számít múlt, jövő. Vezet.
Jelenné váló impulzus bizonyít.
A legtisztább gondolat. Érezni jó,
még akkor is, ha furcsán rendezetlen.
Csillagom ott ragyog a szemében,
nincsen kódfejtés, csak őszinte szó…