Maradékból egész…
Kerestem a helyem a sorban…
lehajtott fejjel, türelmesen.
Gőgtelen vágy lágy fonatokban
elhalni kész, ha szükségtelen…
Az a kéreg a méreg,
hol a felhorzsolt lélek
már feladni kénytelen,
s csak pusztul törékenyen.
Most itt vagyok… pedig jártam ott…
lehunyt szemmel a mélypontokban.
Átértékelt az ami ártott…
nem mást, csak magamat vádoltam.
Mert bűnöm a tétlenség…
s nem adják úgy, hogy: – Tessék!
Ha fájt, csak megsirattam,
s vártam a holtomiglant…
Az a bizonyos jel bent fakad
a szétrobbanó elemekkel.
Az újra rakott énkép szabad…
s nem baj, hogy tele van sebekkel.
Ízek, színek. Más világ!
Tovább, még, még! Bátorság!
Büszke vágy lobban, ég…
Egész, ez a maradék.