Szóba fagyott
Betűk talpai alatt
gleccserek fehérsége,
szóba fagyott pillanat
a lélek üvegére
nő,kúszik, mint jégvirág,
megreszket a szív, vacog,
és a halál földhöz vág…
olvasok, nem moccanok:
Mint havas táj a szoba,
olvadó gleccsercseppek,
infúzión tétova
kis remények peregnek,
apró körgyűrűk fájnak
ahogy nekirohannak
a műanyag falának,
és semmivé nyugodnak.
Térdig érő ima fut,
égbe csobogó folyó,
de áldás majd mennyi jut,
lát-e majd a szemgolyó,
lát-e majd fűt, virágot,
erdőt, tavaszt, réteket,
vissza nő, mit kivágott
a sors, ad-e szépeket?
Csend nő vénáid fölött
áthatolhatatlanul,
feketébe öltözött
könny, mosolyogni tanul,
nagykabát az árvaság
mi a szívre rázuhant,
csorba szájból némaság,
sikoltva járja a hant.
Sea Miller: A hetes szoba c. verséhez
Sziasztok!
Köszönöm, hogy itt voltatok! 🙂
Üdv.
Janus
Elragadott és vitt a versed. Lélegzet elállítóan gyönyörű! Szeretettel gratulálok, marinka(f)
[center][i][color=#cc3366][b]Kedves János ![/b]
Ilyen és ennyire komolyan elgondolkodtató és alaposan kidolgozott verset már régen olvastam itt ezeken az oldalakon.
Na jó – nem szokványos vers és nagyon komoly a téma is, amihez illik a kellő komolyság is, hogy valaki ezt tudja előadni vers formájában, hogy annak itt kellő súlya is meglegyen,,,,
[b][u]Komoly leckét adtál fel versírásból nekünk, ha megpróbálnánk e súlycsoportban utol érni ![/u][/b]
[b]Csak is őszintén és magas elismeréssel tudok versedhez és Neked Gratulálni ,,,,!!![/b]
– keni -[/color][/i][/center]