Egyedül
Egyedül állok a parton,
hallgat a nyári este,
a víz fölött pára lebeg,
és a hold megbújik benne.
Suttog a nádas zizegve,
halk szava róla mesél,
múltat idéz a sötétben,
s ringat a nyár esti szél
Emlékek hullnak szívemre,
kibomlik sok kedves kép,
jön felém újra a parton
sietve, úgy ahogy rég.
Felkér egy táncra vidáman,
hallom, hogy szól a zene,
hajamat csókolja lágyan,
s átkarol erős keze.
Karjába simulok,
néznek a csillagok,
a hold is minket csodál,
forog a föld velem,
árnyékát ölelem…
– egyedül táncolok zokogva én.
Budapest, 2007
Kedves Keni! Én jól érzem magam a bőrömben, sok elfoglaltságot találok. Hidd el nem unatkozom, sőt. Sajnos sok hölgy társam nem tud egyedül élni. Nem gondoltam hogy én majd tudok, de Isten segítségével mégis sikerül. Az igazság az, hogy nem kerestem és nem is találtam olyan szabad férfit, akivel talán leélhettem volna még a hátra lévő életemet. Ma pedig már késő.
Te a nőket sajnálod, én pedig azokat a magányos férfiakat, akik képtelenek magukról gondoskodni. Mert a legtöbb férfi nem tud főzni, nem szeret takarítani, van aki bezárkózik és így lassan leépül. A szeretet igénye mindenkiben ott van, de sajnos vannak önző emberek is. Ezek a nejük mellett szeretnének még valakit, vagy valakiket. De milyen élete van a nőnek egy bujkáló férfi mellett? Elég megalázó az ilyen helyzet. Én nem vállaltam volna ezt soha, ez nem szabadság. A férjem 2006-ban hunyt el, tehát már 10 éve lesz karácsonykor. Gyorsan eltelt és leéltem ezeket az éveket egyedül. Valószínűleg a hátralévőt is. Én így vagyok boldog. 🙂
Köszönöm a látogatásodat és kedves szavaid.
Köszönöm kedves zina. Ennek a versnek van egy története, pontosabban egy hely, ami erre ihletett. A férjem 2006-ban hunyt el
Szépen kibomló kép a versed, és a vége szomorúan összezár, mint egy tánc, tényleg. Tetszéssel olvastam, kedves Magda. 🙂
[b][color=#9900ff][i]Kedves Magda !
[/i]
Azt hiszem manapság nem jó nőnek lenni, mert oly sokan vannak, vagy maradnak magányosan,,,,
Nem tudom melyik a rosszabb, de azt igen, hogy mindig készen kell lenni valakire – várni kell és őrülni, ha megjelent – no nem Ő, hanem egy másik, nem pótlónak de a semminél mindig több a van és ezt is lehet értékelni valahogy a többi megy az emlékek tárába, mert jó lesz visszaemlékezni rá – egy idő után….
[u]Sok Szertettel [/u]
– keni -[/color][/b]