A bárka búcsúja
Tenger árja zúg zokogva,
partján bárka dús homokba
ágyazódva, összetörve,
deszkatestét mossa össze
fürge szél a korhadó idővel.
Sárba hullt a messzilátó,
lencse végén cseppnyi, fájó
színes emlék, képe karcos,
hullám tükrén úszva tart most
délibábok csábító ölébe.
Villanásnyi csendbe zárva
ring a múlt előre-hátra,
napsugárnak fénye rajta,
hűvös mélynek lomha habja
végtelenbe futva égi hőt nyel.
Nem hiszem, hogy így akartad,
elveszett vagy, sír alattad
álmon túl a sűrű semmi.
Menj, ha nem tudsz elfeledni,
rám borult a pusztulás sötétje.
Én pedig mindig örömmel látlak, Icu! Köszönöm mindig kedves és mindig túlzó véleményedet. 🙂
Nagyot alkottál ezúttal is drága Zina! Mindig örömmel és érdeklődéssel olvasom értékes verseidet.
Ölellek szeretettel: Icu(f)
Kedves tőled, hogy vissza-látogattál. 🙂 Remekül összefoglaltad a lényeget, köszönöm.
Köszönöm a figyelmes olvasásodat, Gitta :), és neked is köszi szépen, Eta! Örültem Nektek! 🙂
…nagyon kedvelem a verseidet.
Gyönyörű és mozgalmas képek, egyedi szerkezet patikamérlegen és dallam, ritmus. Ez a versed Csilla a mindig példakép és minta. Kedvenc : ring a múlt előre-hátra:)
Én megköszönöm ismételten a leckét,
G.