Ha…

Ha…

Ha gyertyámnak csak bús csonkja maradna,
s kékben játszó lángja sem pislákolna,
ha testemhez már csak emlék tapadna,
és lelkem csak verseimben lángolna,
akkor se feledjetek!

Ha ölelő karom még éreznétek,
de érintésem elveszne a csöndben,
ha hangom még tűnhetne lágy zenének,
de szemem már többé nem úszna könnyben…
akkor se feledjetek!

Ha gyertyám csonkja végül tövig égett,
s a szememben lassan kihunyt már a fény,
ne sírjatok, szerettem az életet,
hisz minden perce számomra költemény…
mit sosem feledhettek!

2016. szeptember 11.

“Ha…” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Drága Máriám!
    Tudom, mit jelent a vers, a költemény a Te számodra is!
    Azért kívánom, hogy még nagyon-nagyon sokáig égjen a gyertyád – s írj még sok ilyen szép verset!
    Szeresd tovább az életet!
    Szeretettel ölellek: Edit (l)

Szólj hozzá!