Ó Anyám!,
ANYÁK NAPJÁRA, Azoknak az ÉDESANYÁKNAK, akiknek ez,
NEM ÜNNEP! Mert magukra maradtak! ÁRVÁK LETTEK!
Haldokló gyermek, Édesanyjához.
Ó ANYÁM!
Te tálaltál ebédhez,
és én nem kívántam enni.
Mindig hív a halál.
Menni, menni, menni!
Szüntelenül jár,
egyre csak utánam.
Ha elfutok előle,
vágtázik utánam.
Hiába akarok, nem
tudok elfutni előle.
Állandóan hív a temetőbe.
Oly borzasztó látnom,
a vigyorgó arcát, nem
bírom már elviselni,
az én lelkem harcát.
S ha rá néz két szemem,
nem bírja szúró tekintetem.
Már, már úgy néz ki,
ő fog tőlem félni
Szívem hevesen dobog,
s kezdek újra remélni!
Azt mondták egyszer,
hogy száz évig élek.
Lehet, hogy igaz, de
én azért mégis félek,
Nem félnék meghalni,
de hisz eddig alig éltem.
Álmokat szőttem egyre,
s mindig csak reméltem.
Elképzelt álmaim,
nem teljesültek soha.
Hozzám az élet,
miért mostoha?
Ó mond Anyám, miért? –
Kedves Keni!
Nagyon szépen köszönöm a jó kívánságodat!
Ez a versem a 3 – ik vissza hozatalom előtt íródott! Megéreztem a halálomat ismét! Nem hittem, hogy harmadszor is vissza JÖVÖK!
Köszönöm még egyszer kedvességedet! Szalianna
[i][color=#0000cc][b]Kedves Julianna ![/b]
Versedet olvasva, most engedd meg, hogy én kívánjam azt Neked, hogy az elképzelt álmaidat végre meg tudd valósítani, hogy megint boldog lehess és találj örömet valami másban,,,
[b]Szeretettel ![/b]
– keni -[/color][/i]