SZÓRVÁNYBAN
Fenn, a magas hegyek között
van egy kis falu.
Nem beszélnek az ott élők
szót sem magyarul.
Ám ha megkérdezik tőlük
származásukat,
románul is magyaroknak
vallják magukat.
Budapest, 2016. január 2.
Kedves Zina!
Nem tudom, hogyan lehetne a vers alá utólag odaírni, hogy melyik vidékről van szó?
Szeretettel köszönöm véleményedet! Edit /picurnagyi (f)
Köszönöm, hogy utánanéztél, kedves Edit! Szerintem jó lenne, ha a cím vagy a vers alá odaírnád a helyet; sokan nem tudják, hogy kikre gondoljanak, de úgy talán rákeresnének. Igen, reménykedjünk! Bár az általában önmagában kevés szokott lenni, ha tett nem kíséri. Te megtetted, írtál róla! (f) 🙂
Kedves Keni!
Nagyon boldog vagyok, hogy itt jártál versemnél.
ÉS ÉRTEM!
Szeretettel várom a történelmi regényt!
Edit(l)
[i][color=#990000][b]Drága 'picurnagyi ' ![/b]
Én értem e kis versed – hatalmas mondanivalóját, de hogy kifejtsem ezzel kapcsolatos véleményemet, erre egy történelmi regényemmel, amit még nem írtam meg eddig kellen válaszolni, ami nem férne ide,,,,,
Azt hiszem te is érted – az én mondandómat ,,,,,
[b]Szeretettel !
[/b]
– keni -[/color][/i]
Drága Ildikó!
Köszönöm szépen, hogy benéztél hozzám, s olvastad versemet!
Igen, megható s nagyon szomorú is.
Szomorú, hogy nem jutott magyar óvoda, iskola, ahol a gyermekek anyanyelvükön – magyarul – tanulhattak volna. Mivel fenn a hegyekben a világtól elzárt kis faluról van szó, ahol rég bezárt a bánya, a férfiak kénytelenek voltak messze menni munkát keresni. Végül sokuk meghalt. Az asszonyok családfenntartó nélkül, nehéz körülmények között voltak kénytelenek nevelni gyermekeiket – román óvodába, iskolába kellett adniok őket. Kevés volt, hogy otthon anyanyelvükön beszéltek, úgy nőttek fel, hogy a közösségben románul voltak kénytelenek beszélni. Tudták – s mindez-ideig vallják, hogy ők MAGYAROK.
Mostanában mintha megtört volna a jég, s vannak önként jelentkezők, akik először saját lakásukban, majd kiharcolva egy iskolában oktatják a vállalkozó gyerekeket a magyar nyelv elsajátítására.
Higgyük, hogy van remény!
Köszönöm szeretettel olvasásodat! Edit/picurnagyi (l)
Kedves Edit, picurnagyi!
Megható és egyben, nagyon szomorú is a versed.
Azt hiszem, ez már a vég!:(
Szeretettel:
Ildikó(f)(f)(f)
Drága Babu!
Köszönöm, hogy itt jártál! Köszönöm szépen elismerő szavaidat!
Szeretettel: Edit (f)
Szépséges sorok.Baráti szeretettel..Babu(l)(l)(l)
Drága Anikó!
Örülök, hogy emlékeztél versemre!
Köszönöm értékelésedet, gratulációdat!
Szeretettel: Edit (f)
Drága Edit már olvastam csodás versedet lenyűgözött itt is (l)gratulálok hozzá Anikó:)
Kedves Zina!
Utánaérdeklődtem, a következő választ kaptam:
Körülbelül 8 éve van. Az idén az óvodát megszüntették .Csak 1-4 oszt. működik 11 gyermekkel. Az óvoda 2000-tol működött.
Reménykedjünk, lesz ez másként.
Szeretettel ölellek: Edit(f)
Drága Ayrin!
Köszönöm, hogy itt jártál, olvastál – s véleményt formáltál!
Szeretettel: Edit (f)
Köszönöm a pontosítást! Igen, ismerem a helyet, a környéket, Borbereken jártam már többször. Ha jól tudom, 41 év után újra magyar osztály nyílt az óradnai iskolában? Így még nagyob köszönet ezért a versért, kell beszélni erről is!
Szeretettel 🙂
Drága Zina!
Ők is lehetnének. Ám ők még valamennyire "törik" a magyar nyelvet.
Ez a vers valójában a keleti Kárpátokban – Óradna mellett – egy bányásztelepülésről szól, ahol már rég bezárt a bánya, a családok lassan-lassan családfő nélkül maradtak, bezárt a magyar óvoda, iskola, elzárva tengetik életüket.
Reméljük, lesznek lelkes emberek, akik felkarolják a nyelv tanítását a szórványban is!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm az olvasást!
Örülök, hogy felkeltette figyelmedet!
Szeretettel: Edit (f)
Remek, tömör vers a csángókról, bizonyára. Ritkán hallani felőlük, sajnos. Örülök, hogy olvashattam! (f)
Drága Rózsa!
Nagyon-nagyon szépen köszönöm!
Ölellek: Edit (f)
Drága Edit!
Szívvel, szeretettel gratulálok! Rózsa(l)(f)
Drága Heni/Amarilla!
Köszönöm – megőrzöm szeretettel: Edit (f)
Ide teszem a szívemet. (l)
Szeretettel: Heni