Hűs lehelet

Hűs lehelet

Szerelmes őszi szél karolja
a lombruhás fatörzseket,
lehull a pompa rőt halomba,
akár a gyöngysor, úgy pereg.

Ezüsthajókat hajt a hajnal
derengő, hűs lehelete,
parányi fényű légcsavarral
röpíti föl, s emel vele.

Miközben álmok éhe átfog,
szorít a rengő csend-sereg,
csitíts, ma útra készen állok,
ne lássa más, hogy reszketek.

“Hűs lehelet” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Köszönöm szépen Rzsóka, Virág és Joli, hogy itt jártatok. Így van, igazából tényleg nem csupán az őszről szól, örülök, hogy mélyebbre is lenéztél, kedves Joli! Szeretettel láttalak Titeket. 🙂

  2. A szép képek közt egy kis félelem bújik meg, hisz nekem ez a vers nem az őszről szól.

    Gratulálok kedves Zina, mindig meggyönyörködtetsz.

    Szeretettel Joli:)

  3. Rövid, egyszerű, mégis remek. Minden szépséget magába foglal, amit az "őszi leheletről" el lehet mondani. Szeretettel gratulálok Rózsa

  4. Drága Zina!
    Versed nem csak hűs lehelet,
    mert oly szép, hogy megmelegítette a szívemet.
    Szeretettel gratulálok: Viola (f)(f)(f)

  5. Tetszik, hogy a dallomos képekből a vers végén kibomlik a költő érzelemvilága, egyénisége és a természettel együtt "reszket".

Szólj hozzá!