Őszeink
Bólogat a fák lombján a karcsú szél,
s tűnődik, – esőköpenyét felvegye,
vagy jobb, ha lankadtan tovább evickél,
hol a hegy csúcsán búsong egy jegenye,
s héját ledobva hullik a gesztenye.
A bágyadt napsugár gyümölcsöt érlel,
pirosra festi magát a sok alma,
a tarka-barka ősz hiába kérlel,
régóta vesztes, nincs hozzá hatalma,
– tán' élne is még, de jobb lenne halva.
Így tűnik el őszeink dicsősége,
átadva helyét a zord elmúlásnak,
alig hogy elkezdődött, máris vége,
csak most születtünk, de már sírt ásnak,
a tél kezdetén köszönünk egymásnak.
Kedves Marinka!
Teljesen zavarba hozol a dicséreteddel. Bár férfiasan bevallva, jólesik. Végül is bőven van egy kötetre való vers a gépemen, lehet, hogy jövőre nem novellás kötettel jelentkezem.
Nagyon köszönöm a biztató szavaidat!
Baráti öleléssel: János
Csodálkozom, hogy versesköteted még nem jelent meg, kifejezett lírikus vénával is meg vagy áldva. Gyönyörű munkádhoz szeretettel gratulálok, marinka
[i][color=#9900ff][b]Kedves János ![/b]
Meghatóan szép őszi verset írtál és különleges gondolatisággal fűszerezted,,,
[b]Üdvözöllek !
[/b]
-keni -[/color][/i]