Apámnak

Apámnak

Annyit éltél, mint most a gyermekem,
de még mindig érzem, hiányod fáj,
ha írok rólad, nedves tenyerem,
és sírásra görbül szem és a száj.

Most úgy érzem, te vagy az én fiam,
és nem én hívlak téged apámnak,
de így a gyász hétköznapjaiban
hiszek némán az önbecsapásnak.

Hiszek némán az önbecsapásnak,
hiszem azt, hogy még velem vagy, apám
átadom magam csodás varázsnak,
hogy te itt vagy az élet színpadán.

De mindez csak önámítás, álom,
Olyan “nemszeretem” vágyakozás,
hiszen arcon csap a csalódásom,
már vége lett… utolsó felvonás.

Könnyekkel szememben, hangtalanul,
sírod előtt, ki tudja, hanyadszor,
fejet hajtok némán és szótlanul,
százszor, ezredszer… nem, már sokadszor.

Te voltál nekem az apa, barát,
csak rövid időt tölthettem véled,
bár szerettem minden pillanatát,
a felirat fáj… élt negyven évet.

2016. október 3.

“Apámnak” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. [center][i][color=#993300][b]Kedves Marika ![/b]

    Az embernek mennyi mindent ki kell bírnia, el kell viselnie, mert az élet sokaktól mindig elvesz valamit, de a legborzasztóbb, ha valakit, aki az ősünk volt egykoron és meghalt fiatalon.

    Szomorú versedet én is szomorúan olvastam és beleéltem magam egy ilyen helyzetbe és rosszul érzetem magam a mostani bőrömben is ,,,,

    [b]Nyugodjon békében, Te pedig örök vigasztalódásra lettél kényszerülve..[/b]

    [u]Az életünk néha ilyen kegyetlen,,,,
    [/u]

    – keni -[/color][/i][/center]

  2. Kedves Marika!
    Nagyon fájtak nekem is ezek a szavak. Szüleim korai elvesztése bennem is feldolgozhatatlan érzéseket hív elő. Szeretettel, megértéssel olvastam versed, marinka

  3. Drága Máriám!

    Itt is megsirattam versedet!
    Szívem egész szeretetével átérzem emlékezésed minden rezdülését!

    Edit (l)(f)

Szólj hozzá!