A FÉLELEM

Összes megtekintés: 660 

A FÉLELEM

Valaki kopog, megmozdul a zár,
a kattanás tétovázva megáll,
hirtelen nem tudja, kihez szóljon,
és mint kutató szemek egy drónon,
keresi, fullánkját kibe fúrja.
A sötétben egy árnyék kontúrja
alakot ölt, s mint egy gyanakvó vad
a célkeresztben, megdermed. A szag
a táguló orrlyukban idegent
bűzlik; nem tudja e zaj mit jelent,
de velőben már remeg a sejtés.
Egy tér lesz a fent, a lent, a bent és
a kint, rémülten villan egy szempár,
a szív dobbanása keresztbe áll
az érben, a homlokot verejték-
cseppek gyöngyökkel felékszerezték,
s az idegsejt levegőért kapkod,
de nincs kéznél az oxigénmaszkod.
Mellékveséd – mint szivacsot egy kéz –
kifacsarja a félelem, elvész
az idő, párját hiába várja,
végsőt rebben a perc szempillája.
Tested vonaglik, mint annak, akit
horogra akasztottak, mint csalit;
te kerültél a leveses tálba,
téged zabál a rémület szája.
Nincs már meg, miről azt hitted, tiéd;
nem lesz pap, ki érted mond egy misét,
a hatalom mézédes mámora
az agyad gőggel telerámolta.
Nincs kivel megosszad gondjaidat,
a pincér mindig csak azzal itat,
ami a gyomrodnak emészthető.
Itt is, ott is beázik a tető,
lerohad rólad a báránybőröd,
hamis éned lassan levetkőzöd.
A remény gyűlöletté változott,
áldott helyett a neved átkozott,
egykor megváltóként indultál el,
most tízmillió lelket dúltál fel,
de sorsod te sem kerülheted el;
a ma kérdez, de a holnap felel.
Valaki kopog, megmoccan a zár,
a rém mögötte szabad-ra nem vár;
Lassan magad is érteni kezded,
a végét már megírta a kezdet.

“A FÉLELEM” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Csak nem pszichológus?…annyira telibe-találva van a félelem, hogy szinte félek…gratulálok, e félelmetesen jól megírt vershez. Üdvözlettel:b:)[quote][/quote]

Szólj hozzá!