CSETELÉS KÖZBEN '56-RA GONDOLOK

Adamecz László
CSETELÉS KÖZBEN – 56.-RA GONDOLOK

Elpilledt ünnepen nem jönnek levelek,
máskor üzenetek sokasága érkezett,
derűs csacsogások és hírek repkedtek,
most van szürke ég, szürke emlékezet.

Talán lelkünk lett ma szomorú, kérdezem,
talán megérint bennünket a múlt, vélhetem,
talán tisztelet, büszkeség van lelkünkben,
talán indulat, keservek, gyász van szívünkben?

A képzelet barikádján itt lobogók,
annak másik oldalán ott a haragvók,
itt a hazáért vérüket is áldozzák,
ott gyűlölet, párthűség, hazát árulják.

Kinek büszke lázadás a szabadságért,
kinek vad indulat a vérbefojtásért,
ki mit örökölt a hazáért, s ellene,
az élteti szívét, vágyát érted, ellened.

Mit ér a gondolat magában, ha az marad,
sorok közt üzenni, ámítva önmagad,
nem szorulok rá míves ájtatosságra,
vallom a valót, mi szívem szomorúsága.

Ott voltam Pesten, hol fegyverek ropogtak,
éjjel nappal a félelmek fülünkbe kopogtak,
feküdtek a porban kik nem mehettek tovább,
gyász volt szívünkben, s nem mehettünk odább.

Ott voltam a Corvin-közben s körúton,
parlamentnél, hol a félelem még honolt,
romokban a város, minden keresztbe-kasul,
az a csend rettegés volt, életünk alakult balul.

Aztán a nép élni, enni akart dühvel,
majd rabolt és lopott féktelen derűvel,
forradalmárok tették dolgukat hallani,
a rendet véltük lassan helyreállani.

Majd az orosz tankok dübörögve jöttek,
ellen az utolsó tusára kész népnek,
zászlók és életek ragyogását törni,
szabadságért küzdőket halomra lőni.

Ők nem adták meg magukat, példát adva
világnak, reményt a népnek, szabadságnak,
jeltelen gödrökbe lökte őket a győztes gőgje,
azok utódja, taposva a hőst, népet,
gyászba, alázatba, milliók bánatára.

Hatvan év után is lelkünk szomorú,
ismét megérint bennünket a múlt,
ismét tisztelet, keserv van lelkünkben,
ismét büszkeség és gyász van szívünkben.