Magányom sóhaja
Ősz van,magányosan ballagok,
bánatos lelkemmel utamon.
Fájdalom rabja szorongatja,
a szívemnek belső pitvarát.
Szemeim is könnybe lábadtak.
Bús arcomon gyöngyként gurulnak.
Néha Nap fénye még rám csillan.
Szerelem rabja vágyon biztat.
Képzeletemben is hiányzol,
velem él különös varázsod.
Álmomban én ,csak téged látlak.
Csókom érinti édes szádat.
Sietek,céltalanul ködben,
lábamnál,sárga levél zörren.
Csak az árnyam ki velem sétál,
magányom sóhaja hív némán.
Kedves Juditt !
Szomorú,fájdalmas emlékek,gratulálok
Tibor
[center][color=#9900cc][b][u]Kedves Judit ![/u][/b]
Szép és még szebb lenne a versed, ha egy kicsit jobban odafigyeltél volna a mondanivalódban a ellent mondásos, vagy logikátlan gondolatkötésekre,,,
Olvasd át újra és Te gyere rá, hol van gondolati ütközés,,,, 😐
[u]Szeretettel ![/u]
– keni -[/color][/center]